
Feltöltés időpontja: 2010. május 27. 14:46
Immár 18. éve került megrendezésre Dusnokon a Rác Pünkösd 2010. május 22-én és 23-án. A rendezvény megvalósulását az azt megelőző napokban leesett nagy mennyiségű eső sem veszélyeztette. A helyi önkormányzat gondoskodott a szabadidőpark területének rendezéséről, a felgyülemlett víz elvezetéséről. A megjelent vendégek, látogatók száma – az előző évekhez hasonlóan – a két napon körülbelül 5.000 főre tehető.

Feltöltés időpontja: 2009. június 2. 16:43
A „LEADER-település" táblák átadása hivatalosan is azt jelenti, hogy a települések részt vesznek a vidékfejlesztési programban.

Feltöltés időpontja: 2009. június 1. 14:55
A Budapesti Vásárközpontban 16 ország 220 kiállítója – köztük jóval több, mint 100 magyar résztvevő mutatta be vidékfejlesztésben, a foglalkoztatásban, a falusi turizmusban, a vidéki vendéglátásban, a helyi termékek előállításában, a falufejlesztésben és a vidéki kultúra megőrzésében elért eredményeit.
Immár 18. éve került megrendezésre Dusnokon a Rác Pünkösd 2010. május 22-én és 23-án. A rendezvény megvalósulását az azt megelőző napokban leesett nagy mennyiségű eső sem veszélyeztette. A helyi önkormányzat gondoskodott a szabadidőpark területének rendezéséről, a felgyülemlett víz elvezetéséről. A megjelent vendégek, látogatók száma – az előző évekhez hasonlóan – a két napon körülbelül 5.000 főre tehető.A Dunamellék LEADER Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát teljesítette. A HVS felülvizsgálat kapcsán elkészült végleges HVS dokumentumot és LEADER célterület tervezőt a Döntéshozó Testület (Elnökség) május 19-i, a HACS tagság (Közgyűlés) a május 23-i éves ülésén elfogadta. Ennek megfelelően a HVS felülvizsgálat lezárult, a végleges Helyi Vidékfejlesztési Stratégia és a LEADER célterület tervező a „HVS felülvizsgálat 2011→HVS felülvizsgálat dokumentumai” menüpont alatt érhetők el május 27-től.