Hagyományos túrós csusza, slambuc, pásztortarhonya mellett mákos-diós nudli, makaróni és egyéb finomság rotyogott a sütő, főző edényekben. Közben a nagyszínpadon helyi és vidéki fellépők sora szórakoztatta az idelátogatókat. A gyerekeket egész nap játékudvar fogadta. Dr. Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja gyújtotta meg a tüzet, jelezve a verseny kezdetét. A díszteremben Feldman Zsolt, az Agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár, Izsák szülötte válaszolt a tárcát illető aktuális kérdésekre a gazdálkodóknak megszervezett előadáson. A sportbarátokat sem hagyták unatkozni a szervezők. A sportcsarnokban délelőtt zajlott a röplabdások tornája, a főutcára pedig a hagyományos Kolon-tavi futóverseny költözött be. Az idén háromszázan neveztek be az országos szintű megmérettetésre, ahol az óvodástól az aggastyánig minden korosztály lelkesedéssel futott. A férfiak között a kecskeméti Ironman, Szalóki Róbert megvédte bajnoki címét, a hölgyeknél pedig a kaskantyúi Szörfi Diána ért elsőként a célba. Ha Izsák, akkor természetesen a lovassport sem maradhatott ki a programkínálatból. A Tészta-majális alkalmával rendezték meg a Nemzeti Vágta térségi elődöntőjét, ahol Vajda Csaba, Kastély Attila lova, Svejk nyergében, Akasztó színeiben bravúros vágtával győztesen került ki a többfordulós versenyből. A C kategóriás kettes fogathajtók is megmérettettek. A diadalmeneten csodaszép hintóval szállították a nyerteseket a főtérre, ahol a közönség vastapssal fogadta őket. Sörös József a III. Tésztafőző verseny a varázs fakanál megszerzéséért díját vette át Mondok József polgármestertől.
Monitoring adatszolgáltatási kötelezettségA 2012. évi monitoring
adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ideje alatt, 2012.
február 13. - március 12. között a Központi Ügyfélszolgálat
hosszabbított munkaidővel áll az ügyfelek rendelkezésére; minden nap
7:30-12:00 valamint 13:00 – 17:30 között fogadja a hívásokat a (1)
374-3603, és a (1) 374-3604 telefonszámokon.
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk282012
Immár 18. éve került megrendezésre Dusnokon a Rác Pünkösd 2010. május 22-én és 23-án. A rendezvény megvalósulását az azt megelőző napokban leesett nagy mennyiségű eső sem veszélyeztette. A helyi önkormányzat gondoskodott a szabadidőpark területének rendezéséről, a felgyülemlett víz elvezetéséről. A megjelent vendégek, látogatók száma – az előző évekhez hasonlóan – a két napon körülbelül 5.000 főre tehető.A Dunamellék LEADER Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát teljesítette. A HVS felülvizsgálat kapcsán elkészült végleges HVS dokumentumot és LEADER célterület tervezőt a Döntéshozó Testület (Elnökség) május 19-i, a HACS tagság (Közgyűlés) a május 23-i éves ülésén elfogadta. Ennek megfelelően a HVS felülvizsgálat lezárult, a végleges Helyi Vidékfejlesztési Stratégia és a LEADER célterület tervező a „HVS felülvizsgálat 2011→HVS felülvizsgálat dokumentumai” menüpont alatt érhetők el május 27-től.