Új Magyarország Vidékfejlesztési Program EU Home

Pályázati felhívások tanyás térségek fejlesztésére és jégesőkár megelőzésére

Rövid link: http://dunamellekleader.hu/hun/s_!news/i__2/i__330 | Feltöltés időpontja: 2017. február 2. 11:05 | kormany.hu
Két új, együttesen mintegy 10 milliárd forint keretösszegű pályázat jelent meg 2017. január 30-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A felhívások a tanyák infrastrukturális fejlesztését, valamint a jégesőkár megelőzésére szolgáló beruházások megvalósítását hivatottak támogatni.

A kormány kiemelt feladatának tekinti az olyan kisléptékű infrastruktúra fejlesztések támogatását, amelyek a helyi gazdaság fejlesztése mellett az energiahatékonyság növeléséhez, valamint a tanyás térségekben élők életminőségének javításához is hozzájárulnak. A most megjelent, mintegy 8,2 milliárd forint keretösszegű pályázat többek között a tanyavillamosítást támogatja.
A pályázati felhívás keretében a természetes személyek legfeljebb 6,2 millió forint, az önkormányzatok pedig 50 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. A támogatás maximális mértéke a fejlesztés helye szerinti településre vonatkozóan változik.
Az érintettek 2017. március 31. és 2019. április 1. között nyújthatják be támogatási kérelmüket. Az első szakasz zárására 2017. május 2-án kerül sor.

A másik vidékfejlesztési pályázat a mezőgazdaságot nagyban befolyásoló időjárási szélsőségekkel szembeni védekezés hatékonyságát célozza. A Miniszterelnökség a felhívás keretében 1,8 milliárd forint keretösszeget különített el jégeső-elhárító rendszer – például talajgenerátoros jégeső-elhárító megoldás – kialakítására, vagy meglévő rendszer továbbfejlesztésére, felújítására.
A cél elérését a Kormány a mezőgazdasági termelők együttműködésével, vagy a mezőgazdasági termelők részére közjogi szerv által megszervezett kollektív beruházás keretében tervezi megvalósítani.
A pályázatra 2017. március 14. és 2019. március 13. között nyújthatók be támogatási kérelmek. Az első értékelési szakasz 2017. április 14-én zárul.

A pályázati felhívások a www.szechenyi2020.hu weboldalon elérhetőek.