Új Magyarország Vidékfejlesztési Program EU Home

Szakmári Falunap 2010

Rövid link: http://dunamellekleader.hu/hun/s_!news/i__2/i__48 | Feltöltés időpontja: 2010. szeptember 14. 14:52
Szakmár Község Önkormányzata az EMVA LEADER program keretében “Szakmári Falunap 2010” címmel nyújtott be pályázatot helyi rendezvény megszervezésére, mely pozitív elbírálásban részesült.

Augusztus 27-én a helyi általános iskola szolgált a rendezvény helyszínéül, augusztus 28-án pedig a községi sportpálya. A pályázat útján elnyert támogatásnak köszönhetően, látványosabb és tartalmasabb falunappal várták vendégeiket a szakmáriak.

Augusztus 27-én 17.00 órakor Tóth Jenő polgármester nyitotta meg a rendezvényt, majd ezt követően a Szakmár környéki és helyi alkotók műveiből készült kiállítás megnyitójával folytatódott a program - Farkas Ferenc, Kiss Ernő, Köhler Péter, Nagyné Oliácsek Enikő, Ranga Tibor, Török Ferenc valamint Kovács Csaba, Szabó Dóra és Lami Cintia – alkotók munkáit tekinthették meg az érdeklődők. A kiállítást rendkívül nagy érdeklődés övezte.

18.00 órakor Kávéházi esték címmel a Dunapataji Zenebarátok Köre szórakoztatta a közönséget, majd este a Veracruz zenekar koncertjére került sor.

A rendezvény másnapján kispályás foci és sportversenyek zajlottak, valamint egész nap kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyermekek. Az önkormányzat ingyenesen használható felfújható ugráló várakkal várta a gyerekeket, illetve rodeó bikát biztosított a vállalkozó szellemű látogatók számára.

A szabadtéri kulturális műsor 11.30-kor Annamari dallamaival kezdődött, majd jó ebédhez szólt a nóta Madarász Katalin nótaénekes előadásában. Ezt követően néptáncosok, népdalkörök szórakoztatták a közönséget. A pályázat egyik feltétele volt, hogy a rendezvény legalább 3 fellépőjének a Dunamellék Leader HACs területéről kellett érkeznie, ezzel is erősítve a települések közötti kapcsolatot. Így mutatkozhatott be az öregcsertői asszonykórus, a szakmári Nyugdíjas Egyesület asszonykórusa, továbbá a Danubia AMI Nádikó csoportja (Szakmár).

Kora délután a Csurgó együttes zenélt, ezt követően az operett kedvelők szórakozhattak. Az esti sztárvendég Bangó Margit Kossuth-Díjas művésznő volt, aki feledhetetlen élményben részesítette az közönséget, ezért szűnni nem akaró tapssal jutalmazták előadását.

 21.30-kor került sor a tüzijátékra, az est további részében pedig hastánc bemutató, a Clippers zenekar, majd ezt követően a Semmi Extra együttes fokozta a hangulatot.