A XIX. Duna Menti Folklórfesztivált az idén Kalocsa Hajós, Dusnok, Dunapataj, Uszód, Géderlak, Ordas településekkel közösen szervezte. A fesztiválra érkező táncosok így nemcsak az ezer éves érseki városban léptek fel az öt nap alatt, hanem a környező településekre is ellátogattak.
Az idei Duna Menti Fesztivál hét településen zajlott, hiszen a rendezvényhez kapcsolódó településeken is színes folklórműsor keretében léptek fel a táncosok. Csütörtökön, Hajóson a menettáncot követően a hajósi tánccsoport mellet, Székelykeresztúr, Kúla, Harta valamint Miske-Drágszél táncosai is adtak műsort.
A gubbantós hazájában Uszódon is nagy sikerrel léptek fel a táncosok, akik a helyi folklór mellett az uszódi asszonyok által készített híres nevezetes rétest is megkóstolhatták. A helyiek nagy vendégszeretettel fogadták a fellépőket. A törökök, bulgárok, csehek mellett helyi, kalocsai valamint hőgyészi hagyományőrző együttesek is felléptek. A helyiek a műsor keretében közös gubbantásra invitálták a résztvevőket, akik örömmel tettek eleget a kérésnek.
Dunapataj Önkormányzata szintén aktívan bekapcsolódott a Duna Menti Folklórfesztivál szervezésébe. A Szelidi tónál fellépő táncosokat több százan nézték, akik közül a bolgárok valóban „otthon” érezhették magukat, hiszen a dunapatajiak voltak szállásadóik.
Horvátország, Bulgária, Törökország mellett Kalocsa testvérvárosainak csoportjai is felléptek a Szelidi-tó partján, hiszen a székelykeresztúri és kúlai csoportok is részesei voltak a pénteki gálának.
Monitoring adatszolgáltatási kötelezettségA 2012. évi monitoring
adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének ideje alatt, 2012.
február 13. - március 12. között a Központi Ügyfélszolgálat
hosszabbított munkaidővel áll az ügyfelek rendelkezésére; minden nap
7:30-12:00 valamint 13:00 – 17:30 között fogadja a hívásokat a (1)
374-3603, és a (1) 374-3604 telefonszámokon.
http://www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/kozlemenyek/mvhk282012
Immár 18. éve került megrendezésre Dusnokon a Rác Pünkösd 2010. május 22-én és 23-án. A rendezvény megvalósulását az azt megelőző napokban leesett nagy mennyiségű eső sem veszélyeztette. A helyi önkormányzat gondoskodott a szabadidőpark területének rendezéséről, a felgyülemlett víz elvezetéséről. A megjelent vendégek, látogatók száma – az előző évekhez hasonlóan – a két napon körülbelül 5.000 főre tehető.A Dunamellék LEADER Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát teljesítette. A HVS felülvizsgálat kapcsán elkészült végleges HVS dokumentumot és LEADER célterület tervezőt a Döntéshozó Testület (Elnökség) május 19-i, a HACS tagság (Közgyűlés) a május 23-i éves ülésén elfogadta. Ennek megfelelően a HVS felülvizsgálat lezárult, a végleges Helyi Vidékfejlesztési Stratégia és a LEADER célterület tervező a „HVS felülvizsgálat 2011→HVS felülvizsgálat dokumentumai” menüpont alatt érhetők el május 27-től.