Ezúton tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának 99/2011. (VIII.2.) számú közleménye, illetőleg annak részét képező LEADER pályázati felhívás, HBB eljárásrend, valamint annak mellékletei 2011. augusztus 17-én módosultak. A mai naptól a módosított, aktuális dokumentumok érhetőek el a honlapunkon. Az ÚMVP Irányító Hatóságának 106/2011 (VIII.25.) közleménye a LEADER pályázati felhívás módosításához innen letölthető.
Immár 18. éve került megrendezésre Dusnokon a Rác Pünkösd 2010. május 22-én és 23-án. A rendezvény megvalósulását az azt megelőző napokban leesett nagy mennyiségű eső sem veszélyeztette. A helyi önkormányzat gondoskodott a szabadidőpark területének rendezéséről, a felgyülemlett víz elvezetéséről. A megjelent vendégek, látogatók száma – az előző évekhez hasonlóan – a két napon körülbelül 5.000 főre tehető.A Dunamellék LEADER Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatát teljesítette. A HVS felülvizsgálat kapcsán elkészült végleges HVS dokumentumot és LEADER célterület tervezőt a Döntéshozó Testület (Elnökség) május 19-i, a HACS tagság (Közgyűlés) a május 23-i éves ülésén elfogadta. Ennek megfelelően a HVS felülvizsgálat lezárult, a végleges Helyi Vidékfejlesztési Stratégia és a LEADER célterület tervező a „HVS felülvizsgálat 2011→HVS felülvizsgálat dokumentumai” menüpont alatt érhetők el május 27-től.